Mocsáry Évelőkertészet
 
Kedves Látogató! Ez az oldal egyszerűsített, nyomtatóbarát változata. Ide kattintva léphet vissza az eredeti oldalra.

Mani


2014.07.20. 14:55


0

Más néven MANES vagy MANICHAEUS (szül. 216. ápr. 14. Dél-Babilónia - megh. 274? Gundeshapur), a manicheus vallás alapítója; dualista tanítása szerint a világ a szellem és az anyag, vagyis a jó és a rossz keveréke.

Születése előtt apja, a perzsiai Hamadanból származó Patek belépett egy olyan vallási közösségbe, amely gyakorolta a keresztelést, és önmegtartóztatást hirdetett. Anyja révén Mani rokonságban volt a parthus királyi családdal (ezt 224-ben megdöntötték). Mani életéről annyit lehet tudni, amennyit maga megírt, ill. egyházának a hagyományai megőriztek. Szülőföldjén nőtt fel, és az arámi nyelv keleti változatát beszélte. Egy gyermekkori (12 évesen) és egy ifjúkori (24 évesen) évesen látomásában is megjelent neki „ikertestvére", egy angyal, aki másodjára felszólította, hogy hirdesse az új vallást, és megalapította a „Fény és Szeretet" egyházát. A világosság küldötteként hamar elterjedtek a tanításai Egyiptomtól egészen a kelet-iráni Khoraszán tartományig. Mani Indiába ment (valószínűleg Szindbe és Turánba), ahol sok embert megtérített. Visszatérése után az új perzsa király, I. Sápúr jóindulatúan fogadta, és megengedte neki, hogy egész birodalmában hirdesse a vallását. Mani életének e szakaszáról keveset tudunk, valószínűleg Perzsia nyugati részén tevékenykedett. Megbízhatatlan későbbi hagyomány szerint a birodalom északkeleti vidékén is járt. I. Bahrám perzsa király uralkodása idején azonban a zoroasztriánus papok ellene fordultak, a király börtönbe vetette Gundeshapurban (Belapet), ahol 26 napos kínzás után meghalt.

Máni az isteni küldött, a Fény apostolaként hirdette és tanította azt a belső utat, melyet a gnosztikus bölcsességtan minden időkben más más köntösben ugyan, de ugyanazzal céllal közvetített az embereknek: a bennünk lakozó isteni szikrát, a fény magját életre kell kelteni és az ember teljes újjászületésével felemelni az eredeti hazájába, Isten birodalmába. Máni közössége hatalmas hatósugarú körben tanúskodott erről az útról, és a maniheizmus számtalan ember számára vált a gnosztikus bölcsesség egyetemessége eleven jelképévé. Keresztény, perzsa, buddhista de még kínai gondolatkörben is elterjedtek a tanai és a maniheus bölcsesség mindenhol az adott nép nyelvén és jelképrendszerén keresztül szólalt meg.

A „Fény Apostola" a világ számára a tökéletes, legmagasságosabb misztériumokról tanúskodott, és nem csak tanítóként, hanem az isteni kinyilatkoztatás erejével lépett fel. Hirdette, hogy a világban örök időktől fogva két princípium, őselv: a Jó és a Rossz, más megfogalmazásban az Isten és az Anyag, a Fény és a Sötétség áll szemben egymással. Ezek kezdetben egymástól elkülönülve léteztek, de a démoni hatalmak támadásának következtében megtörtént a két princípium keveredése. A világ, és benne az ember, a Sötétség teremtménye, jelenlegi állapotában ezt a keveredést mutatja. Ebből az állapotból a megváltás útja a gnózis, a „tudás" (ami voltaképp a dualizmus felismerése), és az ebből a felismerésből következő életszabályok megtartása közreműködés a princípiumok szétválasztásában. Máni hét műve: az Élő Evangélium, az Élet kincse, a Misztériumok könyve, a görögül „Pragmateia"-nak (Értekezés) nevezett irat, a Gigászok Könyve, a Levélgyűjtemény, amelyet szírül írt, valamint az I. Sábuhr uralkodónak ajánlott perzsa nyelvű Sábuhragán. Mindebből sajnos csupán néhány rövid részlet maradt fenn, de tanainak szellemiségéről sok nép meséi tanúskodnak. A magyar népmesékben számtalan maniheus jelkép ismerhető fel.

Forrás: Terebess Ázsia Lexikon 

Módosítás dátuma:2011.03.13. 23:13